Az oxfordi vakcinát is engedélyezték az Egyesült Királyságban
Már több mint 600 ezer embert beoltottak, az új oltóanyagból százmilliót rendelt a kormány.
Már több mint 600 ezer embert beoltottak, az új oltóanyagból százmilliót rendelt a kormány.
Az egyezmény alkalmazása zöld utat kapott a tagállamokat képviselő uniós nagykövetektől.
Az ismertetés szerint ez azt jelenti, hogy sem vámok, sem kvóták nem terhelik majd az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti árukereskedelmet abban az esetben, ha az áruk megfelelnek a vonatkozó eredetigazolási előírásoknak.
Épp az Egyesült Királyságban tették le a Magyarországon is népszerű program alapjait.
Sok magyar sofőrnek bevásárolnak a kint élők, az egyik kamionosnak inzulint is szereztek.
December 24-én nem kell hazaérni este nyolcra.
A doveri kikötői hatóság hétfői közleménye szerint a francia oldalon elrendelt korlátozás várhatóan 48 óráig lesz érvényben.
Egyre több európai ország tiltja le az Egyesült Királyságból érkező repülőgépeket, miután a szigetországban egy fertőzőbb koronavírus-törzs terjed, amit nem tudnak egyelőre kontroll alatt tartani.
Az eddigi két hét helyett hétfőtől csak tíz napra kell elzárkózniuk a külvilágtól a külföldről beutaznak.
Ursula von der Leyen szerint fel kell készülnie az EU-nak arra is, ha nem sikerül megállapodni a kereskedelemről az Egyesült Királysággal.
A brit állami egészségügyi szolgálat számolt be két munkatársukról, akiknek az oltás után komoly allergiás reakciója lett.
Egy tervezett vakcinakísérlet során kétfajta koronavírus-oltást kapnának a vizsgálatba bevont brit önkéntesek. Arra kíváncsiak, hogy hatékonyabb-e, ha egy vakcinát egy másikkal kevernek.
Margaret Keenan az első olyan brit állampolgár, aki megkapta a szigetországban már széles körben használható Pfizer/BioNTech-oltást.